Idén először a Duo kategóriában is külön hirdetünk eredményt "Vegyes" és Női kategóriában
A Rajt - Cél területen nagyobb területen tudtok idén sátorozni, mivel megtisztítottuk az erdős részt az aljnövényzettől. Így kényelmesebben elfértek majd
A nyomvonal a tavalyinál szélesebb lesz, hogy jobban elférjetek a pályán
Solo kategória kvótája betelt, további nevezéseket nem tudunk fogadni ebbe a kategóriába
4 csapat már jelentkezett a bringás megakoncertre
Hétfőtől indul a csapat-társkereső szolgáltatásunk azon versenyzők számára, akik szeretnének indulni a versenyen, de nincs csapatuk, illetve azon csapatok számára, akik szívesen fogadnának a csapatba "erősítést".
Amennyiben versenyzőként szeretnéd igénybevenni a csapat-társkereső szolgáltattásunkat, kérlek írd meg erre az e-mail címre nevedet, életkorodat és két mondatban foglald össze, hogy miért járna jól Veled a befogadó csapat.
Amennyiben csapatkapitányként szükséged lenne "erősítésre", vagy csak szívesen fogadnál be a csapatba arra "rászurulót", kérlek erre az e-mail címre írd meg csapatod nevét, elérhetőségedet és igényedet a csapattársra vonatkozóan.
Tisztelt Versenyzők!
A jubilemum alkalmából több jó hírünk is van!
Péntekig meghosszabítottuk a nevezést-CSAK CSAPATOKNAK!
Lesz óriás kivetítő a váltózónából ami össze lesz kötve a regisztrációval így folyamatosan láthatjátok a verseny állását.
Több új és izgalmas pályarész lesz beiktatva.
Minden résztvevő ajándékcsomagot kap a rajtszámátvételnél.
Az időjáránk köszönhetően nincspor, így a pálya tökéletes.
FONTOS információ!
A pályát csak a verseny napján lehet használni, edzés-pályabejárás 18-án 10:00-11:30ig!
Fellépőket keresünk a 24 órás verseny éjszakai gálaműsorához!
Évek óta hagyomány,hogy a csapatok ébren tartása érdekében zenekarok táncosok discosok lépnek fel a központi színpadon.Idén a jubileum alkalmából szeretnénk egy olyan programot összeállítani, amelyben olyan fellépők szerepelnek akik aktív bringások! Várjuk olyan montis zenekarok, táncosok (vagy bármi ami jó és szórakoztató) jelentkezését akik szeretnének fellépni a gálaműsorban! Küldjetek videót vagy hanganyagot (linket), és rövid bemutatkozást. A technikát, énekcuccot, fényt, effekteket, biztosítjuk
Sok szeretettel várunk Titeket szeptember 18-19-én, az idén Jubileumi 24 órás Csapatversenyen, melynek ezévben újra a csillebérci szabadidő központ ad helyet.
Kérünk Titeket,hogy időben adjátok le a jelentkezéseteket, mert lassan betelnek a kvóták!
Újdonság a versenyen, hogy először indulhat vegyes összeállítású Duo Csapat, akiket természetesen külön fogunk díjazni.
Kívánunk további sikeres versenyzést mindenkinek!
Sportaktív Csapat
Bakony Régió Bringafesztivál Magellán Maraton
Kedves Sporttársak!
A hétvégén ugyan kissé szeles, esős időben, de nagyon jó hangulatban zajlott a Bakony Régió Bringafesztivál Magellán Maraton!
Közel 200 versenyző indult el a rajtnál, sajnos a szombat esti esőzések miatt a hosszú távon indulókat közép távra kellett áttenni, de szerencsére ebből sem volt semmi fennakadás.
A kategóriánkénti első három helyezett listáját feltettük a honlapra, a távonkénti abszolút listák hamarosan elkészülnek.
7. Bakony Régió BringaFesztivál Magellán Maraton
Kedves Sportársak!
Már csak néhány nap, és július 24-25-én újra találkozunk az idén 7. alkalommal, kicsit megújult névvel megrendezendő Bakony Régió Maratonon.
A helyszín változatlanul a Veszprémtõl 15 km-re fekvõ Kislõd.
A bringafesztivál ezévben is három versenyszámból áll:
Szombat délután 16 órakor a gyermekversennyel indul, ezt követi este 21 órakor a Nosztalgia Futam, majd másnap, vasárnap, 11 órakor, maratonrajt, melynek pályája idén is a változatos és izgalamas dimbes-dombos bakonyi lankákon halad.
Egy újdonsággal is szolgálhatunk: az Ogrebike képviseletében, Kovács Viktor várja nagy szakértelemmel a szervízelnivaló bickiliket a rendezvény egész ideje alatt.
A hétvégére újra remek bringásidőt ígérnek!
Várunk titeket szeretettel!
További szép nyarat és jó biciklizést kívánunk!
Sportaktív Se
Lezajlott az UNIQA XI. Duna Maraton
Kedves Versenyzők!
Július első hétvégéjén csodálatos napsütésben lezajlott a T-Mobile Top Maraton sorozat második állomása, a XI. UNIQA Duna Maraton!
Noha a pályát és a távokat az elmúlt hetek esőzései miatt módosítani kellett, óriási létszámban, közel másfél ezren vettek részt a versenyen.
A hivatalos eredménylistaelérhető az oldalunkon, és a képek is hamarosan felkerülnek a honlapra.
Mindenkinek köszönjük a részvételt!
Helyzetjelentés a Maraton előtt
Friss hírek a Duna Maraton pályáról
A pálya 80%-a felszáradt, helyenként kisebb pocsolyák lesznek, de ez nem vészes.
Feltétlenül gondoskodnotok kell szúnyogriasztó sprayről, amivel tanácsos rajt előtt befújni magatokat,
mert sok a szúnyog az erdőben.
Szemüveg a bogarak ellen, és vízzel teli kulacs a rajtnál nagyon fontos!
A pálya mindhárom távon nehezebb a tavalyinál, a lefeléknél a keresztben lévő vízmosásoknál
óvatosan közlekedjetek!
Olyan helyen, ahol kátyús részen haladsz, feltétlenül számítani kell vízelvezető átfolyóra!
A pályán keresztben kidőlt fék nincsenek, folyamatosan lehet haladni.
Rövid távosok figyelem: a Sóstói rét és a Mester rét közötti szakaszon az élmezőny és a rövid táv vége egy jól előkészített dózer útszakaszon két irányban halad (oda-vissza).Ezt a szakaszt középen szalaggal elválasztjuk, és 10 rendező segíti a versenyzőket.
Ez a közép és a hosszútávosokat nem érinti. Kérjük, tartsátok be a jobbra tarts szabályt!
Mint azt tudjátok, két rajt lesz, először a hosszú táv a közép távval indul 10-kor, és utánuk külön rajttal a
rövid táv 10.15-kor.
Mind a három táv a Salamon torony felé indul lassú rajttal, a 11-es útnál kezdődő Salamon torony út kezdetétőléles rajt.
Innen nagyon kemény lesz a pálya első szakasza, okosan kell beosztani az erőtöket.
Frissítőállomások távolságai és helyei:
Rövid táv:
8.5 km-nél Mester rét (ez közös a közös a közép és hosszú távnak is.
17 km-nél Mester rét (visszatérő ág)
Közép táv:
8.5 km-nél Mester rét (ez közös a közös a közép és hosszú távnak is)
Pilisszentlászló: 17.5 km-nél
Pilisszentkereszt: 28.3 km-nél (csak víz)
Dobogókő: 31 km-nél
Pilisszentlászló: 44 km-nél
Mester rét: 58 km-nél
Hosszú táv:
8.5 km-nél Mester rét (ez közös a közös a közép és hosszú távnak is)
Pilisszentlászló: 17.5 km-nél
Pilisszentkereszt 28.3 km-nél (csak víz)
Dobogókő: 31 km-nél
Hoffman kunyhó: 43 km-nél (csak víz)
Dobogókő: 47.5 km-nél
Pilisszentlászló: 60 km-nél
Mester rét: 70 km-nél
Mindenkinek jó versenyzést kívánunk!
Nyerj ingyenes nevezést a Duna Maratonon a 2010-es budapesti Triatlon Világbajnokságra!
Nyerj ingyenes nevezést a Duna Maratonon a
2010-es budapesti Triatlon Világbajnokságra!
A Sportaktiv SE a Duna Maratonon indulók között kisorsol két ingyenes
indulási lehetõséget a 2010-es budapesti Triatlon Világbajnokságra.
Nyeremények:
- 1 ingyenes indulási lehetõség a férfi Triatlon VB Age Group Sprint számban
- 1 ingyenes indulási lehetõség a nõi Triatlon VB Age Group Sprint számban
Ha szeretnél részt venni a sorsoláson, kérjük, jelezd e-mailben az
info@sportaktiv.hu e-mail címen.
Jelentkezési határidõ: július 1., éjfél.
Az ingyenes nevezéseket július 4-én, a Duna Maraton díjátadója elõtt
sorsoljuk ki az e-mailben jelentkezõk között.
Friss hírek a pályáról!
Egyre jobb a helyzet! A sáros részek gyakorlatilag felszáradtak, az erdészet
folyamatosan tisztítja a pályát.
Kiváló pályakörülmények között, napos idõben várjuk a versenyzõket július 4-én!
Üdvözlettel,
Sportaktiv SE
XI. UNIQA Duna Maraton 2010, a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomása
Kedves Versenyzők!
Véglegesítettük az Erdészettel és a Nemzeti Parkkal a módosított nyomvonalat, amelyet a viharkárok miatt kellett eszközölni. A térkép itt látható a honlapunkon.
A pályát folyamatosan tisztítjuk, és a versenyre tökéletes állapotban lesz.
Nincs sár, és mivel a jövő héten jó idő lesz, valószínűleg nem is lesz.
A terepviszonyok nehezebbek lesznek, miután kevesebbet kell aszfalton tekerni. A körülményekhez képest sokkal jobb a helyzet, minden rendben lesz, a pálya végig tekerhető.
Hétfőn újabb információkat teszünk közzé a pálya állapotáról.
XI. UNIQA Duna Maraton 2010
Kedves Sporttársak!
Elkészült a visegrádi Sportközpont, ahol kulturált körülmények között várjuk a versenyzőket és a nézőket. Az EXPO zónában hatékony és látványos megjelenést tudtunk biztosítani a rendezvény kiállítói részére.
Már szombaton déltől várunk Mindenkit! A hagyományokhoz híven a csapatok és a versenyzők számára ingyenes táborozási lehetőségét kínálunk a központ területén.
Kiállítóink számára a marketing@sportaktiv.hu címen Kovács Edina áll rendelkezésre további információkkal.
Idei újdonság a T-Mobile jóvoltából:
Az ingyenes segélyvonal a verseny egész ideje alatt hívható, baleset vagy műszaki probléma esetén.
A szám: +36 30 331 5555
Közeleg a jó idő-Közeleg a Duna Maraton
A 30 napos előrejelzés szerint (forrás: www.idokep.hu) június végétől szikrázó napsütés várható és ideális bringás idő a XI. Duna Maratonon!
A jelenlegi helyzet szerint, csak a Dobogókőről levezető szakaszt érintette a viharkár, de az erdészettel történt egyeztetés szerint, addigra meg tudják tisztítani a pályát.
A visegrádi rajt-cél terület teljes egészében elkészült, a gátnak köszönhetően az árvíz sem fog ki rajtunk!
Előnevezni június 16-ig lehet, itt a honlapon.
Várunk Mindenkit szeretettel!
XI.UNIQA Duna Maraton
Hamarosan ismét Duna Maraton!
2010. július 4-én vasárnap Duna Maraton Visegrádon, a Duna partján, a Pilis-Dunakanyar festői környezetében. Rendezvényünk az Inter-Mountain Series nemzetközi versenysorozat, valamint a Magyar Kupa állomása és legfőképpen a T-Mobile Top Maraton sorozat második futama. Idén is többnapos a rendezvény. A tábort a szokott helyen de megújult formában már pénteken kialakítjuk. Szombaton különféle programokkal várjuk a résztvevőket, vasárnap pedig Duna Maraton!
Előnevezés: 2010. június 16-ig (szerda éjfélig): 6000 Ft
Kérünk, hogy banki átutalás esetén az átutaláskor a megjegyzés rovatba írd be a verseny nevét, a nevedet és a címedet, mert csak így tudunk regisztrálni!
Jó felkészülést a versenyre!
Mindenkit várunk szeretettel!
Lezajlott a VIII.Buda Maraton!
Óriási sikerrel zárult az első, a BSI-vel közösen megrendezett Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál!
Ebben természetesen szerepet játszott a remek időjárás és a száraz pálya is.
Részvételi csúcs is született, közel 750 induló haladt át a rajtkapun!
A mountain bike sportág előtérbe kerülésének szempontjából is örömteli volt, hogy Schmidt Pál és több jeles sportvezető is megtisztelte a rendezvényt.
Biztosak vagyunk benne, hogy ennek a remek eseménynek a jövőben is lesz folytatása!
Mindenkinek köszönjük a részvételt és a jó hangulatot
Várunk Titeket a XI. Duna Maratonon, Visegrádon!
Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál
ÚJ PROGRAM! - Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál a Hármashatár-hegyen!
Gyere el május elsején a Hármashatár-hegyi Repülőtérre hegyikerékpározni, terepfutni vagy próbáld ki a Nordic Walking túrázást!
Kedves Versenyzők, Sporttársak!
Idén, a hagyományosan május 1-jén megrendezendő Buda Maratont a Budapest Sportirodával közösen szervezzük, így a megszokott biciklizés mellett a túrázást és a terepfutást is kipróbálhatod!
A Buda Maraton helyszíne változatlanul a Hármashatár-hegyi repülőtér, rajtja pedig a szokott időben, 12 órakor lesz!
A nevezésekkel kapcsolatban szeretnénk néhány fontos információra felhívni a figyelmeteket:
A kedvezményes nevezés azt jelenti, hogy előzetesen, olcsóbban tudsz nevezni a versenyekre, viszont a kedvezmény csak akkor él, ha a nevezési díj az előnevezés lezárása előtt megérkezik a bankszámlánkra!
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a helyszínen nem tudjuk előnevezésként elfogadni az
Odin-os nevezést, ha nem érkezett meg a nevezési díj! Abban az esetben helyszíni nevezési díjat kell fizetni a regisztrációnál.
Előnevezés lezárása:
Buda Maraton: 2010. április 28. (szerda éjfél) 3500 forint
Duna Maraton: 2010. június 16. (szerda éjfél) 6000 forint
Kérünk, hogy banki átutalás esetén az átutaláskor a megjegyzés rovatba írd be a verseny nevét, a nevedet és a címedet, mert csak így tudunk regisztrálni!
Köszönjük megértéseteket!
Sportaktív SE
Áprilisban is Oxigén túra
Bringázz, hogy utódaidnak is maradjon levegője!
Idén is megrendezzük a tavaly októberi nagy sikerű Családi Kerékpáros környezetvédelmi vetélkedőnket, az Oxigén Túrát, 2010. április 17-én a Dunakanyarban. A rendezvény kiemelkedően közhasznú, nonprofit kezdeményezés, amellyel arra ösztönözzük a települések lakosait, hogy aktív részvételükkel népszerűsítsék a környezetbarát kerékpáros közlekedést, amely javítja környezetük minőségét. A nyertesek a Dunakanyarban lévő iskolák, mert a vetélkedő során a résztvevő családok és gyerekek pontgyűjtésükkel az általuk megnevezett iskolának nyerhetnek értékes, kerékpározással kapcsolatos ajándékokat.
Kerékpáros biztonsága érdekében megkötheti éves kerékpáros baleset és felelősség biztosítását az alábbi linken! www.velohelp.hu
Az idei versenyen nagy sikernek örvendett a Testbike csapata.
Folyamatosan látogatták meg a sátrukat és töltötték fel a képeiket. Október 16-áig tart még a nevezés, eddig küldhetitek el a fotókat és nyerhetitek meg a szuper CAPRINE kerékpárt és még számos ajándékot a MAXXIS-tól és a LEZYNE-től.
Fantasztikus hangulatban telt az idei utolsó SPORTAKTÍV verseny, mely egyben az esztendő utolsó jelentős hegyikerékpáros eseménye volt.
A 24 órás csapat váltóváltóversenyen közel 900 montis - 32 elit, 83 hobbi, 6 női csapat, 24 szóló és 19 duó - állt rajthoz.
Az abszolút leggyorsabb, egyben a legtöbbet tekerő gárda a Cube-Csömör EthicSport Lupin első csapata lett 118 körrel, megelőzve a Lukács Bálinttal, Melts Andrással felálló LTV Merida Racinget.
A leggyorsabb 4 és fél kilométeres kört Buruczki Szilárd 10:33 perces idővel teljesítette. A szóló kategóriában Bándli Szabolcs 85 körrel lett az első, az athéni olimpikon Vinczeffy Zsolt ezúttal a Merida Ninety-Six hatfős egységét erősítette.
Hamarosan láthatjátok oldalunkon téli programjainkat.
Tartsatok velünk sítúráinkon is!
Az Európa-bajnok német Genze nyerte a MVM Duna Maratont
Visegrád, 2009., július 4., szombat (MTI) – A 2005-ös egyéni Európa-bajnok német Hannes Genze nyerte a jubileumi , 10. hegyikerékpáros MVM Duna Maratont, a T-Mobile Top Maraton sorozat második állomását.
A német Multivan Merida Biking Team kerekese csapattársával, a svájci Andreas Kuglerrel közel négy és fél órás tekerés után kéz a kézben haladt át a célvonalon. A legjobb magyar a harmadik helyezett Parti András lett, aki 25 km-ig együtt haladt a mezőnytől elszökött meridásokkal, ám akkor defektet kapott. Emiatt olyan hátrányba került a jövő heti Európa-bajnokságra készülő magyar versenyző, hogy azt már nem tudta ledolgozni.
A pilisi hegyekben megrendezett, az Inter Mountain Seriesbe is beletartozó nemzetközi versenyen nyolc ország mintegy 1500 bringása állt rajthoz, akik három távon, 100, 65 és 35 kilométeren, 42 fokos hőségben, az erdős szakaszokon pedig rendkívül magas páratartalom mellett teljesítették a pályát.
férfiak, 100 km:
1. Hannes Genze (német, Multivan Merida Biking Team) 4:29:31 óra
2. Andreas Kugler (svájci, Multivan Merida Biking Team) 4:29:32
3. Parti András (SRM Stevens Team) 4:46:40
nők, 65 km:
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Golyán Kerékpár) 3:40:32 ó
2. Cseh Veronika (Trek Józsefhegyi SE) 3:51:38
3. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST) 3:54:05
Fontos információk a szombati MVM Duna Maratonnal kapcsolatban!
- A Visegrád-Nagymaros közötti komp, az áradás miatt nem jár. Halvány remény van, hogy szombaton reggel esetleg a személyforgalmat hajóval meg tudják oldani, de gépkocsival semmiképp nem tudtok átjönni a nagymarosi oldalról. Kérjük, hogy az aktuális helyzetről informálódjatok az Útinform oldaláról. Telefon: 06 1/336-2400 www.internet.kozut.hu
- Feltétlen számítsatok arra, hogy nehéz lesz a Duna túloldaláról átjutni Visegrádra, ennek tudatában szervezzétek meg az utazást!
- Erőteljesen ajánljuk, hogy pénteken délután gyertek le Visegrádra, és vegyétek igénybe a rajt-cél területen az ingyenes maraton kempinget, vagy a helyi szállás szolgáltatásokat. Így szombaton reggel nyugodtan, kényelmesen tudtok rajthoz állni.
- A rajt-cél terület, és a maraton kemping gáttal körülvett területe tökéletesen száraz.
Üdvözlettel,
Sportaktív rendezőség
MVM DUNA MARATON A BRINGAHÍRADÓN!
A T-Mobile Top Maraton sorozat első állomásához hasonlóan ismét jelentkezünk VISSZASZÁMLÁLÁS sorozatunkkal a bringahirado.hu oldalon.
Az MVM Duna Maratont megelőzően, Vinczeffy Zsolttal, alias Zergével térképeztük fel a pályát és készítettük el informatív előzeteseinket. Segítséget nyújtva a tapasztalt és a kevésbé tapasztalt bringásoknak is, hogy ne kínzó fáradtságot, hanem élményt jelentsen bárkinek egy mountainbike maraton teljesítése.
Figyeljétek tehát a bringahirado.hu oldalt, ahol minden nap új információkat találtok a maraton rajtjáig!"